Epilógus

Egy hónappal azután a rémes éjszaka után, már sokkal nyugodtabb voltam, és már szerettem kimenni az utcára.már nem féltem, hisz nem volt mitől.
Stephanie élte csak túl a balesetet, bár ő is eléggé megsérült. De nem baj. Megkapták azt a büntetést, ami jár nekik. Bár, Stephanienak túl jó az, hogy az adófizetők pénzén, bent üldögél a börtönben, ahol szinte semmi dolga sincs. De a többiek, megérdemelték a halált. Állítólag, Dean gerince eltört, Adam feje szétroncsolódott, Nick bordája pedig átszúrta a tüdejét...
Remélem, Stephaniet élete végéig kísérteni fogja hogy öt ember halt meg miatta. Ez a tudat szerintem a legjobb büntetés, mert nem csak évekig tart, hanem élete végéig, és ez valóság, mert az, hogy ül és néz ki a fejéből, nem eléggé valóságos...
Megérkeztem. A temető még mindig hatással volt rám, már a kapuban is szorult a torkom.
Hamar megtaláltam a sírt, Saul sírját.
Amint megláttam a fejfát, eleredtek a könnyeim.
Saul elmondta, hogy odaát, már minden jó, de azt szeretné, hogy még sokáig nem kellene ott találkoznunk. Én pedig megfogadtam, hogy folytatom az életem, ahogy Saul mondta, mintha csak elköltözött volna. Ő pedig megígérte, hogy mindig vigyázni fog rám, és, hogy majd odafent találkozunk.
Úgy döntöttem, hogy mától másabb, és mégis önmagam leszek: teszem, amit jónak látok, és mindenkivel kicsit kedvesebb leszek.
Nem tudom, meddig álltam a sír mellett, de nekem egy fél percig tartó örökkévalóságnak tűnt. Szeretek itt lenni, mert érzem Saul jelenlétét, és utálok is, mert itt újra és újra ráébredek, hogy Saul soha többé nem fog megszólalni, nevetni...
 
Két napja láttam utoljára a szellemét. Kissé furcsán hangzik, de nem hiányzik, hogy újra lássam az árnyalakját. Nem, mintha zavart volna, sőt! De Saulnak jobb így. A lelke most már szabadon száll, nincs ahhoz kötve, hogy megtaláljuk-e a gyilkosait, vagy sem.
 
Mielőtt elmentem a sírtól, egy pillanatra megérintettem a fejfát, és az égre néztem. Én így búcsúzom el.
 
Most már, el kell engednem-gondoltam, miközben a kapu felé mentem. 

 Rájöttem, hogy nem lesz olyan nehéz, ha arra gondolok, hogy majd találkozunk még.
 
De végül is, kihoztuk a helyzetből a lehető legjobbat. Az a három idióta eltűnt a föld színéről, Stephanie börtönbe került, és Nathan egy hét alatt, ki tudta pihenni magát. James kikerült a vizsgálati fogságból. Bár nem tudtam neki szállást vagy munkát adni, pár ruhát és pokrócot adtam neki, hátha azzal is tudok neki segíteni.
 
Az órámra pillantottam, megdörzsöltem az arcom, és sietősre változtattam a lépteim.
 
Pár perc múlva már oda is értem a tetoválószalon elé.
 
-Sziasztok. Bocsi a késésért-üdvözöltem Ameliát és Nathant. Azt találtuk ki, hogy mind a hárman készítünk egy, közös tetoválást az összetartásunk szimbolizálására. Egy kék madár mellett döntöttünk, ami a jobb csuklónkra kerül majd fel, minvel mindannyian jobb kezesek vagyunk, és így egy pillanatra sem felejtjük el, hogy honnan jöttünk és kik az igaz barátaink, akikre bárhol, bármilyen helyzetben számíthatunk.
 
A rend úgy ahogy helyre állt, és én boldog voltam, hogy, bár kevés, de akad még jó, és igaz ember a Földön.


VÉGE