12. fejezet

-Miért öltétek meg Sault?-Puhatolóztam tovább. A kötél csak nem akart lazulni, már a csuklómba vájt.
-Dean féltette a tekintélyét, mert egy új, vagány gyerekre mindenki jobban figyel, mint egy tősgyökeres srácra. És, a főbb ok Stephanie volt. Dean rohadtul dühös volt, amikor kiderült, hogy Stephanie terhes. És volt még egy kis baki, amit Dean nem nézett jó szemmel: Stephanie beleszeretett abba a Saulba...-Csendesedett el. Elfelejtett beszélni, annyira kereste a kését.
Na persze, beleszeretett. Az a nő nem képes a szeretetre, csak simán nem akarja beismerni, hogy túl gyenge a becsülethez, és ahhoz, hogy őszinte legyen az emberekkel.
-A francba, elhagytam-bökte ki. Az ajtó felé néztem. Mikor jön be Stephanie? Addig meg sikerül lógnom? Nyitva az ablak?
Az ajtó előtt, sault láttam meg. Ott toporgott, azt sem tudta, mi legyen, mit tegyen. Arcán dühöt és félelmet láttam.
-Siess-súgtam neki, mire Saul bólintott, és eltűnt, bár tudtam, hogy segíteni fog, most, hogy már nem volt ott, még jobban féltem.
-Sietek-mondta Adam, és most kézzel próbálta meg kioldozni a csomót. Hirtelen felállt, és az asztal, a tőrök felé indult! A kezében az egyik, kevésbé díszes tőrt fogta. A hideg kirázott, mikor rájöttem, hogy azzal akarta elvágni a kötelet. Pillanatokon belül, kiszabadított. Szerencsére nem ért a penge a kezemhez. Azt nem éltem volna túl, ebben biztos voltam. Bár ne jöttem volna ide! Hogy lehetett ennyi eszem? És miért nem tudtam magam eloldozni?
Adam elém jött, és át akart ölelni, de egy gyors rúgással, ami Adam érzékeny részeire irányult, ártalmatlanná tettem, és az ablakhoz rohantam.
Reszkető kezemmel, alig tudtam kinyitni, de második nekifutásra már sikerült. A szívem a torkomban dobogott.
Visszanéztem az ajtóra. Nem jött be senki. Adam a földön feküdt. Az utcáról egy közeledő autó hangja hallatszott. Ki lehet az? Barát vagy ellenség?