Chapter 3.

Alice:

Hayley a szüleivel ma el akar költözni. Azt nem értem, miért. Oké, meg kell értenem, hogy nem akarják azt, hogy lépten - nyomon minden Saulra emlékeztesse őket, de azért azt is figyelembe kéne venniük, hogy Stephanie - n és Mián kívül senkit sem ismer. Így nem is tudunk majd annyit beszélni! - Gondoltam felháborodva. Ahogy felértem a lépcső tetejére, megláttam Hayley - t és az apját, Seth  -et.Gondolkodás nélkül odamentem hozzájuk, hogy egy kis ideig legalább beszélhessek Hayley - vel, személyesen. Nem beszéltünk fél percig sem, mikor hívták be Hayley - t az irodába. Még be akarta fejezni a mondatát, amikor Seth rászólt:

- Gyere már, kiiratkozni jöttünk, nem bájcsevegni!

Teljesen idegbajos állapotban leültem, hogy megvárjam, amíg végeznek. Kis idő múlva Barátnőm kijött a szobából, és odajött hozzám, hogy időpontot egyeztessünk, mikor leszünk fent Facebookon.

- Akkor olyan hét óra tájban, jó?! - Kérdeztem.

- Tökéletes. Akkor majd fent leszek.

- Most direkt idegesítesz vagy csak egyszerűen unatkozol?

Most már kezdtem ideges lenni. Direkt lekísértem őket a kapuig, és az odáig lévő utat végig dumáltuk.

Hayley:

Hamar átutaztunk a szomszédos városkába, és az új házunkba való bepakolás is ilyen tempóban ment. Már csak egy doboz volt hátra, amit felvállaltam, hogy beviszem. Közel volt a parkoló, ahol az autónk állt, annyira, hogy a kapunktól már látni is lehetett a lámpákat, amik esténként megvilágították az egész teret. A nagy. kartonból készült, téglalap alakú, telipakolt dobozzal a kezemben kacskaringóztam jobbra - balra, nehogy nekimenjek valaminek, vagy leüssek valamit.

Amint elértem az út szélét, keresni kezdtem a járdaszegélyt, nehogy keresztül essek rajta, mert erősen hajlamos vagyok mindenen keresztül esni. Valami furcsát észre vettem a járdán. Először azt hittem, valami leejtett tárgy lehet, de aztán rájöttem, hogy nem az. A betonon egy, tenyérnél jóval nagyobb, fekete, odaszáradt vérfolt volt. Eszembe jutott, hogy talán Saul itt halt meg, de erről semmi biztosat nem tudok, mert apa megtiltotta, hogy részletekbe menően tudjunk mindent, mert ő nem akarja a rossz dolgokat tudomásul venni, de arra azért nem gondol, hogy mást esetleg érdekelnének a részletek.

De aztán eszembe jutott, hogy talán valaki itt törte el valamijét, nem feltétlenül kell egyből a legrosszabbra gondolni. Morbid gondolatmenetemet anya szakította félbe:

- Hol vagy, Hay?!

- Mindjárt megyek! - Kiáltottam vissza, és elhatároztam, hogy ma meglátogatom Ameliát.

Saul cuccait is az én szobámba vittem be, mivel anyáék el akarták osztogatni, de ragaszkodtam ahhoz, hogy minden megmaradjon, mert imádok a szépre emlékezni.

Nem telt el egy óra, és az egész helyiség kezdett el úgy kinézni, mintha lakna benne valaki. Két szekrényt és egy egész falat szenteltem Saul emlékének. A falon fogalt helyet az összes róla készült kép, minden rajza, a szekrényekben pedig az apróbb cuccai voltak, és az egyik gitárt az egyik szekrénybe tettem, a másikat pedig a másikba. Mióta megtudtam, hogy nincs többé, nem volt kedvem zenélni. Valahogy minden megváltozott.

Korábban, ha volt egy kis szabadidőm, mindig Saullal és Alice - szel ütöttem el, méghozzá úgy, hogy zenéltünk.

Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, a régi, szép időkre emlékezni, de aztán beugrott, mit terveztem délutánra, és a megtakarított pénzemet összeszedtem, a zsebembe süllyesztettem, majd átmentem a konyhába, hogy hagyjak egy üzenetet. Nem sokat írtam a kis papírfecnire: " Elmentem Ameliához. Ha valami van, hívjatok."

Aztán leléptem. A ház előtt lévő sötét foltnál sokáig elidőztem, de aztán rájöttem, hogy ha Miát kérdezem, akkor biztosan tud valamit mondani.

Húsz percen belül megálltam a tetoválószalon ajtaja előtt, hogy mégis, miért jöttem ide, de aztán nem törtem tovább a fejemet, hanem beléptem.

- Hello - köszöntem halkan. Mia éppen a férje vállára rajzolt egy motívumot, ami éppen kapra jött.

Néhány percnyi beszélgetés után régi dolgokra kérdezett Mia:

- És hogy tűröd Saul halálát? - Úgy tett, mintha nem szomorítaná el ez a dolog, de lerítt róla, hogy ez nem így van.

- Hát, voltam már jobban is, de azért megvagyok. - Adtam kitérő választ. Mia tovább faggatózott:

- Ma költöztetek ide?

- Igen. Az új házunk a Sharon Street - i parkolótól nem messze van, tulajdonképpen csak át kell menni az úton, és a túloldalon jobbra kell kanyarodni, és úgy tizenöt - húsz méterre van a parkoló.Közbeszólt Nathan, Mia férje is:

- Abba a házba költöztetek, ahol korábban a Williams - házaspár lakott?? - Vetette fel a kérdést hitetlenkedve. 

- Persze. Miért, baj?! - Kérdeztem vissza, de választ nem kaptam, legalábbis szóban nem. Viszont válasznak vehettem a hirtelen beálló csöndet, amit csak a tetoválógép hangos zümmögése tört meg. Senki sem mozdult, ami engem nagyon zavart.

Végül kimondtam azt, mai először az eszembe jutott:

- Milyen motívum lesz ez? - Nathan még mindig nem tudott  válaszolni, helyette Mia felelt:

- Ez egy kígyó lesz, ami egy koponya köré tekeredik. Már az alapja kész van, a színezést meg később szoktam.

Rátekert valami nejlonszerűséget Nathan karjára, biztosan azért, hogy nehogy beporosodjon, majd kijelentette, hogy a mű részlegesen kész. Némi izgalommal kérdeztem meg, hogy esetleg én is varrathatok - e valamit, mire igenlő választ kaptam.

- Kitaláltad már, mit szeretnél? - Kérdezte kedvesen.

- Persze. Egy "Rest In Peace" - feliratot gondoltam, a jobb alkaromra, szép betűtípussal.

Amelia előkerített egy lapot meg egy tollat, és megrajzolta, hogy ő hogyan gondolta.Valami goth stílusú betűkkel volt írva, de ez valamiért nem tetszett. Még vagy öt skiccet készített, mire megtaláltam azt, amit kerestem. Teljesen ugyanazzal a betűtípussal volt az egész, mint amivel Saul karjára volt írva. Ezt Mia is kiszúrta, és vagy hússzor megkérdezte, hogy komolyan gondoltam - e. Szerencsére hamar elkezdődött az egész rajzolás, és be kell hogy valljam, fájt. Ezt Mia is észrevette, és megpróbálta elterelni a figyelmemet azzal, hogy elmagyarázta, hogyan vigyázzak a tetkómra, mit lehet csinálni, miért kell rá fólia, meg ilyesmik, de a gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni:

- Miért volt akkora csend, amikor mondtam, hogy a Williams - házba költöztünk?

Mia egy darabig a gondolataiba mélyedt, de végül felelt:

- Nathan szerint nem szabad elmondanom, mert a szüleid megtiltották, és talán nem is lenne jó hatással rád...

- Oké, hallgatok, de nyögd már ki mi van! - Kértem majdnem kiabálva. Túlságosan felcsigázott.

- A házatok előtt találták meg Sault... - Mondta ki.

Eszembe jutott az az odaszáradt vérfolt. Jól gondoltam.

Chapter 2.

Hayley:
A nap sugara az arcomat érte, így a szemhéjam belülről narancssárgának tűnt. Nem akartam kinyitni a szememet, de muszáj volt, mert valaki mellém lépett és a hátamra tette a kezét. Alice volt az.
- Részvétem - suttogta.
Aprót bólintottam, jelezvén, hogy vettem az adást, majd a nagy, kevésbé díszes, fekete koporsóra meredtem. Minden jó emlékem lepergett előttem, mintha egy filmen látnám.
Ezt az illúziót egy hang törte ketté, a pap hangja, aki elkezdte beszédét.
Sorra jöttek a fejfa mellé azok, akik beszédet akartak mondani.
Alice is mondott pár mondatot, és mikor visszaállt oda, ahonnan jött, meglódultam, és átvettem a szónoki helyet. Lehet, hogy sokan nem fogják megérteni, amit mondok, de ennyivel tartozom Saulnak.
- Sosem volt olyan, hogy menekült volna a baj elől. Most is ez történt. Csak magát akarta védeni. Ebbe halt bele. De ettől ugyanolyan ember maradt,  mint amilyen volt. Nem kellett volna ilyen fiatalon, egy ostobaság miatt meghalnia.
Sokan felháborodtak, de voltak olyanok is, akik egyet értően mormoltak.Utóbbiból több volt.
- Nyugodj békében - nyögtem könnyes szemmel. Majd távoztam.
A következő, aki beszélt, Stephanie volt. Elmondta, hogy így meg úgy szerette Sault, mennyire sajnálja, hogy meghalt, meg ilyenek.
Az érzések hihetetlenül nagy örvényt keltettek a lelkemben: Mégis, hogy kerül ide ez a ribanc? Hogy mer ilyeneket mondani, mikor sosem vállalta fel Sault?
Szegény Saul a piszkálódások miatt halt meg, és ez a mocsok Stephanie is azok között volt, akik azt terjesztették róla, hogy meleg. Hogy lehet valakinek ekkora bőr a képén?
Három hete, hogy Saul meghalt. Három, fájdalmas hete. És Stephanie nem visel feketét.
A ceremónia viszonylag hamar véget ért, de nem tudtam lenyugodni. Még vagy fél óráig voltak a környező sírok körül sokan, de aztán a temető kezdett kiürülni.
- Gyere lányom - kérte apa. Megfordultam, készen arra, hogy elmenjek erről a helyről, de ekkor megláttam Stephanie - t, aki tűzpirosra festett körmeit mutatta az egyik ott lévő barátnőjének, mintha a helyi pláza előtt lennének, nem pedig több száz ember végső nyughelyénél.
Betelt a pohár. Megtettem néhány lépést, hogy kellőképpen közel kerüljek az általam gyűlölt személyhez, és kapásból három pofonnal illettem. Megérdemelte. Valaki hátulról leszorította mindkét karomat, hogy ne tudjak még nagyobb hülyeséget véghez vinni. Alice a következőt súgta:
- Nyugi. Erősnek kell lenned, példát kell mutatnod, leginkább a szüleidnek.
Igazat adtam neki. Amíg a szavait figyeltem, éreztem egy ütést az arcomon. Alice hamar elengedett, kilépett mögülem, és most ő kevert le egy hatalmasat Stephanie - nek.
- Hé, hölgyeim, kérem, nyugodjanak meg. Tudom, mekkora fájdalommal jár szeretteink elvesztése, de higgyék el, ha figyelnek az Úr jelzéseire, megtalálják a helyes utat.
A tiszteletes volt az, természetesen.
Stephanie megkapta a megérdemelt büntetésének egy részét. Úgy tett, mintha rettentően megaláztuk volna, vagy valami ilyesmi, mert elkezdett bőgni, mint egy ovis gyerek, és a kapu felé sétált, a drága plázacica - barátnőcskéjével.
Rengetegen fel voltak háborodva, hogy ilyet tettem, de valakinek muszáj volt rendbe tenni Stephanie - t.

Este, a jól megérdemelt fejmosás után ágyba dőltem, de a gondolataim nem hagytak aludni.
Némiképp örültem, hogy Alice ilyen bátor volt, de némiképp szégyenkeztem is, mert mindez Saul temetésén történt meg.
Hogy lehet ez, hogy a szüleim nem akarják megtudni, pontosan merre, kik ölték meg egyetlen testvéremet, csak az érdekli őket, hogy elköltözzünk innen. Abba a városkába, ahol Saul meghalt.
Eszembe jutott, hogy elfelejtettem fogat mosni, ezért átmentem a fürdőszobába, hogy ezt a teendőmet is letudjam.
Amint végeztem, visszafeküdtem az ágyba, és mosat szinte azonnal el is aludtam.
Álmomban ismerős helyen találtam magam, pontosabban ugyanazon a helyen, ahol utoljára beszéltem Saullal. Egy helyben álltam, és a lépcső felé néztem, vagyis biztosan vártam valakit.
Eluntam a dolgot, ezért megfordultam, hogy távozzak, mikor egy ismerős valaki állt előttem, vagyis Saul. Néhány perc döbbent csend után megszólalt:
- Miért pofoztad fel Stephanie - t?
- Mert hazudott. Mindvégig. Sosem szeretett igazán.
- Ez a véleményed?
- Igen. De nagyon megalapozott... - Kezdtem volna magyarázni a gondolataimat, de Saul félbeszakított:
- Nem fontos, hogy miért gondolod így. Az a fontos, hogy ezen véleményedet soha, senki ne ingathassa meg.
- Mi történt azon a bizonyos éjjelen? - Kérdeztem a legfontosabbat. Nem kellett ötször mondanom, miről akarok bővebben tudni, értette anélkül is.
- Dean meg az állítólagos haverjai megkéseltek. Ennyi az egész.
A csontvelőmig hatolt a jeges érzés, mai az egész testemet átjárta.
Hangos berregés ütötte meg a fülemet, és a You Could Be Mine című zenét felismertem. Ez az ébresztőm, vagyis már reggel van.
Készülődés közben végig Saul szavai jártak a fejemben.
Persze, tudtam mindent, de azért kimondva mégis más volt.