Chapter 3.

Alice:

Hayley a szüleivel ma el akar költözni. Azt nem értem, miért. Oké, meg kell értenem, hogy nem akarják azt, hogy lépten - nyomon minden Saulra emlékeztesse őket, de azért azt is figyelembe kéne venniük, hogy Stephanie - n és Mián kívül senkit sem ismer. Így nem is tudunk majd annyit beszélni! - Gondoltam felháborodva. Ahogy felértem a lépcső tetejére, megláttam Hayley - t és az apját, Seth  -et.Gondolkodás nélkül odamentem hozzájuk, hogy egy kis ideig legalább beszélhessek Hayley - vel, személyesen. Nem beszéltünk fél percig sem, mikor hívták be Hayley - t az irodába. Még be akarta fejezni a mondatát, amikor Seth rászólt:

- Gyere már, kiiratkozni jöttünk, nem bájcsevegni!

Teljesen idegbajos állapotban leültem, hogy megvárjam, amíg végeznek. Kis idő múlva Barátnőm kijött a szobából, és odajött hozzám, hogy időpontot egyeztessünk, mikor leszünk fent Facebookon.

- Akkor olyan hét óra tájban, jó?! - Kérdeztem.

- Tökéletes. Akkor majd fent leszek.

- Most direkt idegesítesz vagy csak egyszerűen unatkozol?

Most már kezdtem ideges lenni. Direkt lekísértem őket a kapuig, és az odáig lévő utat végig dumáltuk.

Hayley:

Hamar átutaztunk a szomszédos városkába, és az új házunkba való bepakolás is ilyen tempóban ment. Már csak egy doboz volt hátra, amit felvállaltam, hogy beviszem. Közel volt a parkoló, ahol az autónk állt, annyira, hogy a kapunktól már látni is lehetett a lámpákat, amik esténként megvilágították az egész teret. A nagy. kartonból készült, téglalap alakú, telipakolt dobozzal a kezemben kacskaringóztam jobbra - balra, nehogy nekimenjek valaminek, vagy leüssek valamit.

Amint elértem az út szélét, keresni kezdtem a járdaszegélyt, nehogy keresztül essek rajta, mert erősen hajlamos vagyok mindenen keresztül esni. Valami furcsát észre vettem a járdán. Először azt hittem, valami leejtett tárgy lehet, de aztán rájöttem, hogy nem az. A betonon egy, tenyérnél jóval nagyobb, fekete, odaszáradt vérfolt volt. Eszembe jutott, hogy talán Saul itt halt meg, de erről semmi biztosat nem tudok, mert apa megtiltotta, hogy részletekbe menően tudjunk mindent, mert ő nem akarja a rossz dolgokat tudomásul venni, de arra azért nem gondol, hogy mást esetleg érdekelnének a részletek.

De aztán eszembe jutott, hogy talán valaki itt törte el valamijét, nem feltétlenül kell egyből a legrosszabbra gondolni. Morbid gondolatmenetemet anya szakította félbe:

- Hol vagy, Hay?!

- Mindjárt megyek! - Kiáltottam vissza, és elhatároztam, hogy ma meglátogatom Ameliát.

Saul cuccait is az én szobámba vittem be, mivel anyáék el akarták osztogatni, de ragaszkodtam ahhoz, hogy minden megmaradjon, mert imádok a szépre emlékezni.

Nem telt el egy óra, és az egész helyiség kezdett el úgy kinézni, mintha lakna benne valaki. Két szekrényt és egy egész falat szenteltem Saul emlékének. A falon fogalt helyet az összes róla készült kép, minden rajza, a szekrényekben pedig az apróbb cuccai voltak, és az egyik gitárt az egyik szekrénybe tettem, a másikat pedig a másikba. Mióta megtudtam, hogy nincs többé, nem volt kedvem zenélni. Valahogy minden megváltozott.

Korábban, ha volt egy kis szabadidőm, mindig Saullal és Alice - szel ütöttem el, méghozzá úgy, hogy zenéltünk.

Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, a régi, szép időkre emlékezni, de aztán beugrott, mit terveztem délutánra, és a megtakarított pénzemet összeszedtem, a zsebembe süllyesztettem, majd átmentem a konyhába, hogy hagyjak egy üzenetet. Nem sokat írtam a kis papírfecnire: " Elmentem Ameliához. Ha valami van, hívjatok."

Aztán leléptem. A ház előtt lévő sötét foltnál sokáig elidőztem, de aztán rájöttem, hogy ha Miát kérdezem, akkor biztosan tud valamit mondani.

Húsz percen belül megálltam a tetoválószalon ajtaja előtt, hogy mégis, miért jöttem ide, de aztán nem törtem tovább a fejemet, hanem beléptem.

- Hello - köszöntem halkan. Mia éppen a férje vállára rajzolt egy motívumot, ami éppen kapra jött.

Néhány percnyi beszélgetés után régi dolgokra kérdezett Mia:

- És hogy tűröd Saul halálát? - Úgy tett, mintha nem szomorítaná el ez a dolog, de lerítt róla, hogy ez nem így van.

- Hát, voltam már jobban is, de azért megvagyok. - Adtam kitérő választ. Mia tovább faggatózott:

- Ma költöztetek ide?

- Igen. Az új házunk a Sharon Street - i parkolótól nem messze van, tulajdonképpen csak át kell menni az úton, és a túloldalon jobbra kell kanyarodni, és úgy tizenöt - húsz méterre van a parkoló.Közbeszólt Nathan, Mia férje is:

- Abba a házba költöztetek, ahol korábban a Williams - házaspár lakott?? - Vetette fel a kérdést hitetlenkedve. 

- Persze. Miért, baj?! - Kérdeztem vissza, de választ nem kaptam, legalábbis szóban nem. Viszont válasznak vehettem a hirtelen beálló csöndet, amit csak a tetoválógép hangos zümmögése tört meg. Senki sem mozdult, ami engem nagyon zavart.

Végül kimondtam azt, mai először az eszembe jutott:

- Milyen motívum lesz ez? - Nathan még mindig nem tudott  válaszolni, helyette Mia felelt:

- Ez egy kígyó lesz, ami egy koponya köré tekeredik. Már az alapja kész van, a színezést meg később szoktam.

Rátekert valami nejlonszerűséget Nathan karjára, biztosan azért, hogy nehogy beporosodjon, majd kijelentette, hogy a mű részlegesen kész. Némi izgalommal kérdeztem meg, hogy esetleg én is varrathatok - e valamit, mire igenlő választ kaptam.

- Kitaláltad már, mit szeretnél? - Kérdezte kedvesen.

- Persze. Egy "Rest In Peace" - feliratot gondoltam, a jobb alkaromra, szép betűtípussal.

Amelia előkerített egy lapot meg egy tollat, és megrajzolta, hogy ő hogyan gondolta.Valami goth stílusú betűkkel volt írva, de ez valamiért nem tetszett. Még vagy öt skiccet készített, mire megtaláltam azt, amit kerestem. Teljesen ugyanazzal a betűtípussal volt az egész, mint amivel Saul karjára volt írva. Ezt Mia is kiszúrta, és vagy hússzor megkérdezte, hogy komolyan gondoltam - e. Szerencsére hamar elkezdődött az egész rajzolás, és be kell hogy valljam, fájt. Ezt Mia is észrevette, és megpróbálta elterelni a figyelmemet azzal, hogy elmagyarázta, hogyan vigyázzak a tetkómra, mit lehet csinálni, miért kell rá fólia, meg ilyesmik, de a gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni:

- Miért volt akkora csend, amikor mondtam, hogy a Williams - házba költöztünk?

Mia egy darabig a gondolataiba mélyedt, de végül felelt:

- Nathan szerint nem szabad elmondanom, mert a szüleid megtiltották, és talán nem is lenne jó hatással rád...

- Oké, hallgatok, de nyögd már ki mi van! - Kértem majdnem kiabálva. Túlságosan felcsigázott.

- A házatok előtt találták meg Sault... - Mondta ki.

Eszembe jutott az az odaszáradt vérfolt. Jól gondoltam.