Chapter 4.

Hayley:
Végig Amelia szavai jártak a fejemben. Jók voltak a megérzéseim.
Késő este értem haza, és anya eléggé mérgesen várt rám. Hiába, sokáig készült a tetkóm. De most már mindegy. Az a lényeg, hogy elkészült.
- Merre voltál? - Ameliánál voltam. Sokáig elbeszélgettünk
Elképesztően meleg volt, így azt a vastag, fekete, pamutból készült melegítőfelsőmet, amit viseltem, levettem.
Alatta egy mintás póló volt. Mikor felkönyököltem az asztalra, anya egyből kiszúrta a fóliát a kezemen. Nem is bírta szó nélkül megállni:
- Te tetováltattál a kezedre?
- Igen. Miért? - Kérdeztem vissza színlelt kíváncsisággal.
- Hogy csinálhattál ilyet az engedélyem nélkül? Azonnal tüntesd el! - Ordította torka szakadtából.
- Nyugi, két hét múlva úgyis eltűnik. Hennából van. - Hazudtam szemrebbenés nélkül. Majd megszokja a látványt. Amikor Saul varratott, akkor is ekkora patáliát csapott.
Két percen belül apa is megjelent az ajtóban:
- Mutasd! - Rikkantotta mérgesen. Unott arckifejezéssel megmutattam az első tetkómat, és a feliratot látván az arca elzöldült, majd mélyvörösbe váltott, és végül a falfehérnél kötött ki.
- Nyugodj békében? Minek kell ezt magadra rajzoltatni? Nem elég, hogy megjegyzed?
- Nem. Ennyi a minimum, hogy ezt magamra írattam.
- Az nem elég, hogy a temetőben balhét csináltál, még itthon is folytatod?!
Kezdtek felidegesíteni. Felálltam, és behúzódtam a szobámba.
Semmi kedvem nem volt hallgatni az értelmetlen körmondataikat.
Saul elmúlása óta először előszedtem a gitáromat, és elkezdtem játszani. Fél óra után visszaállt a teljes lelki nyugalmam, de valahogy nem tudtam abbahagyni. Az lett a vége, hogy a földön ülve, hátamat a falnak támasztva aludtam el, hajnali négy után nem sokkal.
Alighogy felkeltem, elindultam Miához, hogy valakivel tudjak beszélni különös álmomról. Ahogy kiléptem a kapun, meggondoltam magam. Biztosan bolondnak nézne. Egyetlen másodperc alatt visszafordultam, és mikor már ismét a szobámban voltam, ledőltem az ágyamra, hogy gondolkozhassak.
Az álmom szerint a járdánál voltunk, és Saul ismét tudta, hogy miket műveltem, mert véleménye szerint szép amit tetováltattam, de azért talán kicsit túlzás volt. Ahogy az is, hogy anyáéknak nem mondtam el az igazat. Csak azt nem tudom, hogy Saul miért jelenik meg az álmaimban.
Valaki kopogott.
- Hayley, bemehetek? - Kérdezte. Apa volt az.
- Gyere - Feleltem kelletlenül. Bejött, és mikor látta, hogy az ágyon fekszek, megkérdezte, hogy jól vagyok - e, mire negatív választ adtam.
- Éjjel miért gitároztál olyan sokáig? Nem tudtunk rendesen elaludni. Mondd, mire jó az neked, hogy állandóan felfordulást okozol?
- Semmire - Ismertem be. - De attól, hogy nem mindig tetszik nektek az, amit csinálok, nem kell megszabni semmit sem. Tudjátok jól, hogy úgyse tartom be azt, amit mondanak. Soha.
Nagyon felhúzott, és úgy gondoltam, hogy ideje lesz valamerre elmenni, mert még a végén megint vita lesz, arra pedig semmi szükségem. Apát faképnél hagytam, és telefonom társaságában elindultam, hogy ne legyek otthon. Merre mehetnék? Két embert ismerek, az egyik az ellenségem, a másik pedig az egyik legjobb barátnőm. Akaratlanul is Mia szalonja felé vettem az irányt, és néhány percen belül már el is értem úti célomat.
Ahogy az ajtó elé értem, beléptem, és egyáltalán nem lepődtem meg, amikor láttam, hogy Amelia egy idegen, de korom béli lányt tetovált, a csuklójánál.
- Sziasztok - köszöntem úgy, mintha minden nap itt járnék, ebben a társaságban. A lány rám nézett, és szabad kezével hátralökte hosszú, fekete, sima haját.
- Szia - Válaszolták kórusban. Leültem, hogy megvárjam, amíg végeznek, és figyeltem, ahogy Mia dolgozik.
Egy kis idő után a lány megszólalt, biztosan azért, mert nem szerette a csendet.
- Mary vagyok - Mondta, és egy enyhe mosolyt küldött felém. Visszamosolyogtam, és illendőségből feleltem:
- Hayley a nevem. - Kissé mogorvára sikerült, de jobban nem tudtam elmondani, mert egyrészt sosem szerettem sem a bemutatkozósdit, sem az ilyen tiszteletköröket, másrészt pedig a hangulatom sem volt olyan jó.
- Nem láttalak még semerre. Hogy kerültél ide?
- Tegnap költöztem ide a szüleimmel, családi okok miatt. Hosszú történet.
- Értem. Nem kell részletezni, ha nem akarod. - Mondta színlelt unalommal, de látszott rajta, hogy nagyon is kíváncsi. - Ide fogsz járni suliba?
- Igen. Kilencedikbe fogok menni.
- Az jó. Én is oda járok, mármint a gimi kilencedik osztályába. Akkor ugyanoda fogunk járni, nemde?!
- De.
Sokáig beszélt, elmagyarázta, melyik nap hány óránk lesz, elsorolta a tanárok nevét, és mesélt a suli épületéről is, meg mindenről.
Amikor távozni készült, megjegyezte, hogy majd még fogunk beszélni többet is. Majd lelépett, aminek kevésbé örültem, mert Miával nem sok kedvem volt beszélni.
Szerencsére hallottam, hogy valaki bejön a tágas helyiségbe, akivel talán megismerkedhetek.
Megfordultam, és a lábam a földbe gyökerezett: Stephanie állt velem szemközt, és lenézően nézett rám.
A hangulatom egy másodperc alatt a lehető legrosszabb lett: szívem szerint belekötöttem volna Stephanie - be, de mégsem tettem. Majd, ha eljön az ideje.