Chapter 5.

Alice:
Mióta Hayley elköltözött, nem adott magáról életjelet, még egyetlen  üzenetet sem küldött.
Már vagy harmadszor próbáltam felhívni, de hiába, ezért úgy döntöttem, hogy a nemsokára induló busszal elmegyek, és meglátogatom. Mivel nem tudtam, hol lakik Hay, az volt a tervem, hogy bemegyek Miához, mert ő biztosan tud valamit, legalábbis a férje, Nathan valamit biztos elmondott neki.
Alighogy átértem, egyből megcéloztam Amelia munkahelyét, és amikor beértem, megpillantottam Hayley - t, aki Stephanie - vel állt szemközt. Stephanie gúnyosan elvigyorodott, majd kikerülte Barátnőmet, és egyenesen Ameliához ment, aki megkérdezte tőle, mit szeretne tetováltatni.
- Egy szép keresztet szeretnék valahová, Saul emlékére - Jelentette ki nagyzolva, és hátratűrte hosszú, festett szőke haját.
Mia rajzolt néhány vázlatot, és bemutatta vendégének.
- Nem jó. Túl nagy mind. A bokámra szerinted ez jó?! - Torkolta le Miát. Ez már kezdett sok lenni.
- Figyelj, lehet, hogy nagy, de azt egy szóval sem említetted, hogy hová szeretnéd. És nem hiszem, hogy jobban meg tudnád csinálni, úgyhogy ne szóld le.
- Jól van na! Már semmit sem lehet szólni? - Játszotta a vérig sértett személyt, eléggé rosszul.
Végül sikerült megtalálnia a megfelelő mintát, és mikor hozzáért a tű hegye, felsikoltott:
- Aú! Muszáj ennyire fájdalmasan csinálni?
Ameliánál kezdett elszakadni a cérna:
- Figyu, ha máshogy csinálnám, akkor meg nem sikerülne jól. Most döntsd el, mit akarsz, mert utána nincs visszakozás!
- Oké, oké, csináld már, legyünk túl rajta!
Hayley - vel elvonultunk a legtávolabb lévő sarokba, hogy válthassunk néhány szót.

Hayley:
Kis ideig beszélgettem Alice - szel, és rájöttem, hogy már napok óta nem tárgyaltunk.
Időközben besötétedett, és Alice - nek indulnia kellett, hogy e kelljen éjjel mászkálnia.
Kikísértem a buszmegállóig, megvártam, amíg elmegy a busszal, majd hazamentem, és egy óra múlva már az ágyamban feküdtem, és pár percen belül el is aludtam.
Álmomban ismét láttam Sault, de ahogy közeledtem felé, ő egyre távolabb ment. Amikor megszólítottam, egyszerűen köddé vált. Egy darabig mászkáltam tovább, de mikor Sault semerre sem láttam, megfordultam arra felé, amerről jöttem, de ekkor egy ismeretlen helyen találtam magam.
Hirtelen felijedtem, és az agyam maximális sebességgel elkezdett pörögni. Mit jelentsen ez?
Néhány óra után azonban lenyugodtam, és visszaaludtam.
A vasárnapról el lehetett mondani, hogy némiképp eseménytelenül telt, leszámítva, hogy ugyanazt hogy Saul nem állt szóba velem, hanem egyre jobban eltávolodik.
Nem értettem, hogy van - e jelentése, és ha igen, akkor mi, de azért eléggé sokat filozofáltam.
A hétfő hamar elérkezett, pedig egyáltalán nem vártam.
Próbáltam elkerülni, hogy ne kelljen bemennem a suliba, de nem tudtam úgy hazudni, hogy az hihető legyen, mert nem akarták elhinni, hogy beteg vagyok. Hát igen, jobb színésznek kéne lennem.
Végül, óra előtt tíz perccel bevánszorogtam a suli kapuján, és a bejárati ajtó felé vettem az irányt, ahol Mary már várt. Egy másodperc erejéig arra gondoltam, hogy még meggondolhatom magam, visszafordulhatok, hazamehetek, de ekkor valaki megszólított:
- Szia, Hayley! Végre megérkeztél! Azt hittem, már sosem érsz ide! - Mondta lelkesen Mary.
- Szia. Köszi hogy megvártál - nyögtem valamit puszta illemből. Marynek lejött, hogy nem vagyok a topon, ezért csendben maradt egy ideig.
Amikor a tanár kinyitotta az ajtót, hogy bemehessünk, Mary után mentem be a kis, zsúfolt, ámbár modern stílusban berendezett osztályterembe. Láttam, hogy hova ül le Mary, gondolkodás nélkül odamentem, és megkérdeztem, hogy melléülhetek - e, mire igenlő választ kaptam:
- Legalább nem leszünk egyedül. Senki sem mert ide ülni, sosem. - Kacagott egy rövidet.
- Miért? Kiközösítenek? - Gondoltam egyből a legrosszabbra.
- Szó sincs erről! - Halovány mosoly jelent meg a szája sarkában. - Egyszerűen csak félnek tőlem.
- Rosewood kisasszony, kérem, mutatkozzon be! - Kérte a tanár reszelős hangján.
Azt hittem, rosszul hallok, de azért felálltam, és belekezdtem.
- Hayley vagyok, a szomszédos városból költöztem ide a szüleimmel, családi okok miatt.
- Pontosabban? Válnak a szüleid? - Kérdezte kíváncsian, mire válaszul gyilkos tekintettel meredtem rá. Rossz volt kimondani, de jobb minél előbb túlesni rajta.
- Nemrég a bátyámat halálra késelték.
Ennél tovább nem is faggatott, de jobban is tette, mert úgysem válaszoltam volna. Mary döbbenten meredt rám:
- Tényleg... Megkéselték? - Kérdezte hitetlenkedve.
- Igen. Az a legrosszabb, hogy már napok óta vele álmodok.
Mary megkért rá, hogy meséljem el, miket szoktam álmodni, mire elgondolkodott, majd jó tíz perccel később felelt:
- Azt hiszem, ennek van valami jelentősége. - Mondta lassan.
- Mi?! - Kérdeztem azonnali kíváncsisággal.
- Ha jól gondolom, akkor ez azt jelenti, hogy ideje elengedned az emlékét. Mert ez így nem helyes, hogy folyton azon agyalsz, hogy a bátyád szerint mi lenne a jó döntés, mert akkor egy idő után be fogsz csavarodni. Tudom, nehéz, de legalább meg kel próbálnod... - Innen tovább nem folytatta, de nem is kellett, mert értettem, mire gondol. Csak azt nem tudtam megmondani, hogy minek mondtam el neki olyat, amit még Alice - nek sem meséltem el.
Ismét eszembe jutott Saul rejtélye halála. Kezdtek kivilágosodni a dolgok.