Chapter 2.

Hayley:
A nap sugara az arcomat érte, így a szemhéjam belülről narancssárgának tűnt. Nem akartam kinyitni a szememet, de muszáj volt, mert valaki mellém lépett és a hátamra tette a kezét. Alice volt az.
- Részvétem - suttogta.
Aprót bólintottam, jelezvén, hogy vettem az adást, majd a nagy, kevésbé díszes, fekete koporsóra meredtem. Minden jó emlékem lepergett előttem, mintha egy filmen látnám.
Ezt az illúziót egy hang törte ketté, a pap hangja, aki elkezdte beszédét.
Sorra jöttek a fejfa mellé azok, akik beszédet akartak mondani.
Alice is mondott pár mondatot, és mikor visszaállt oda, ahonnan jött, meglódultam, és átvettem a szónoki helyet. Lehet, hogy sokan nem fogják megérteni, amit mondok, de ennyivel tartozom Saulnak.
- Sosem volt olyan, hogy menekült volna a baj elől. Most is ez történt. Csak magát akarta védeni. Ebbe halt bele. De ettől ugyanolyan ember maradt,  mint amilyen volt. Nem kellett volna ilyen fiatalon, egy ostobaság miatt meghalnia.
Sokan felháborodtak, de voltak olyanok is, akik egyet értően mormoltak.Utóbbiból több volt.
- Nyugodj békében - nyögtem könnyes szemmel. Majd távoztam.
A következő, aki beszélt, Stephanie volt. Elmondta, hogy így meg úgy szerette Sault, mennyire sajnálja, hogy meghalt, meg ilyenek.
Az érzések hihetetlenül nagy örvényt keltettek a lelkemben: Mégis, hogy kerül ide ez a ribanc? Hogy mer ilyeneket mondani, mikor sosem vállalta fel Sault?
Szegény Saul a piszkálódások miatt halt meg, és ez a mocsok Stephanie is azok között volt, akik azt terjesztették róla, hogy meleg. Hogy lehet valakinek ekkora bőr a képén?
Három hete, hogy Saul meghalt. Három, fájdalmas hete. És Stephanie nem visel feketét.
A ceremónia viszonylag hamar véget ért, de nem tudtam lenyugodni. Még vagy fél óráig voltak a környező sírok körül sokan, de aztán a temető kezdett kiürülni.
- Gyere lányom - kérte apa. Megfordultam, készen arra, hogy elmenjek erről a helyről, de ekkor megláttam Stephanie - t, aki tűzpirosra festett körmeit mutatta az egyik ott lévő barátnőjének, mintha a helyi pláza előtt lennének, nem pedig több száz ember végső nyughelyénél.
Betelt a pohár. Megtettem néhány lépést, hogy kellőképpen közel kerüljek az általam gyűlölt személyhez, és kapásból három pofonnal illettem. Megérdemelte. Valaki hátulról leszorította mindkét karomat, hogy ne tudjak még nagyobb hülyeséget véghez vinni. Alice a következőt súgta:
- Nyugi. Erősnek kell lenned, példát kell mutatnod, leginkább a szüleidnek.
Igazat adtam neki. Amíg a szavait figyeltem, éreztem egy ütést az arcomon. Alice hamar elengedett, kilépett mögülem, és most ő kevert le egy hatalmasat Stephanie - nek.
- Hé, hölgyeim, kérem, nyugodjanak meg. Tudom, mekkora fájdalommal jár szeretteink elvesztése, de higgyék el, ha figyelnek az Úr jelzéseire, megtalálják a helyes utat.
A tiszteletes volt az, természetesen.
Stephanie megkapta a megérdemelt büntetésének egy részét. Úgy tett, mintha rettentően megaláztuk volna, vagy valami ilyesmi, mert elkezdett bőgni, mint egy ovis gyerek, és a kapu felé sétált, a drága plázacica - barátnőcskéjével.
Rengetegen fel voltak háborodva, hogy ilyet tettem, de valakinek muszáj volt rendbe tenni Stephanie - t.

Este, a jól megérdemelt fejmosás után ágyba dőltem, de a gondolataim nem hagytak aludni.
Némiképp örültem, hogy Alice ilyen bátor volt, de némiképp szégyenkeztem is, mert mindez Saul temetésén történt meg.
Hogy lehet ez, hogy a szüleim nem akarják megtudni, pontosan merre, kik ölték meg egyetlen testvéremet, csak az érdekli őket, hogy elköltözzünk innen. Abba a városkába, ahol Saul meghalt.
Eszembe jutott, hogy elfelejtettem fogat mosni, ezért átmentem a fürdőszobába, hogy ezt a teendőmet is letudjam.
Amint végeztem, visszafeküdtem az ágyba, és mosat szinte azonnal el is aludtam.
Álmomban ismerős helyen találtam magam, pontosabban ugyanazon a helyen, ahol utoljára beszéltem Saullal. Egy helyben álltam, és a lépcső felé néztem, vagyis biztosan vártam valakit.
Eluntam a dolgot, ezért megfordultam, hogy távozzak, mikor egy ismerős valaki állt előttem, vagyis Saul. Néhány perc döbbent csend után megszólalt:
- Miért pofoztad fel Stephanie - t?
- Mert hazudott. Mindvégig. Sosem szeretett igazán.
- Ez a véleményed?
- Igen. De nagyon megalapozott... - Kezdtem volna magyarázni a gondolataimat, de Saul félbeszakított:
- Nem fontos, hogy miért gondolod így. Az a fontos, hogy ezen véleményedet soha, senki ne ingathassa meg.
- Mi történt azon a bizonyos éjjelen? - Kérdeztem a legfontosabbat. Nem kellett ötször mondanom, miről akarok bővebben tudni, értette anélkül is.
- Dean meg az állítólagos haverjai megkéseltek. Ennyi az egész.
A csontvelőmig hatolt a jeges érzés, mai az egész testemet átjárta.
Hangos berregés ütötte meg a fülemet, és a You Could Be Mine című zenét felismertem. Ez az ébresztőm, vagyis már reggel van.
Készülődés közben végig Saul szavai jártak a fejemben.
Persze, tudtam mindent, de azért kimondva mégis más volt.