Epilógus

Egy hónappal azután a rémes éjszaka után, már sokkal nyugodtabb voltam, és már szerettem kimenni az utcára.már nem féltem, hisz nem volt mitől.
Stephanie élte csak túl a balesetet, bár ő is eléggé megsérült. De nem baj. Megkapták azt a büntetést, ami jár nekik. Bár, Stephanienak túl jó az, hogy az adófizetők pénzén, bent üldögél a börtönben, ahol szinte semmi dolga sincs. De a többiek, megérdemelték a halált. Állítólag, Dean gerince eltört, Adam feje szétroncsolódott, Nick bordája pedig átszúrta a tüdejét...
Remélem, Stephaniet élete végéig kísérteni fogja hogy öt ember halt meg miatta. Ez a tudat szerintem a legjobb büntetés, mert nem csak évekig tart, hanem élete végéig, és ez valóság, mert az, hogy ül és néz ki a fejéből, nem eléggé valóságos...
Megérkeztem. A temető még mindig hatással volt rám, már a kapuban is szorult a torkom.
Hamar megtaláltam a sírt, Saul sírját.
Amint megláttam a fejfát, eleredtek a könnyeim.
Saul elmondta, hogy odaát, már minden jó, de azt szeretné, hogy még sokáig nem kellene ott találkoznunk. Én pedig megfogadtam, hogy folytatom az életem, ahogy Saul mondta, mintha csak elköltözött volna. Ő pedig megígérte, hogy mindig vigyázni fog rám, és, hogy majd odafent találkozunk.
Úgy döntöttem, hogy mától másabb, és mégis önmagam leszek: teszem, amit jónak látok, és mindenkivel kicsit kedvesebb leszek.
Nem tudom, meddig álltam a sír mellett, de nekem egy fél percig tartó örökkévalóságnak tűnt. Szeretek itt lenni, mert érzem Saul jelenlétét, és utálok is, mert itt újra és újra ráébredek, hogy Saul soha többé nem fog megszólalni, nevetni...
 
Két napja láttam utoljára a szellemét. Kissé furcsán hangzik, de nem hiányzik, hogy újra lássam az árnyalakját. Nem, mintha zavart volna, sőt! De Saulnak jobb így. A lelke most már szabadon száll, nincs ahhoz kötve, hogy megtaláljuk-e a gyilkosait, vagy sem.
 
Mielőtt elmentem a sírtól, egy pillanatra megérintettem a fejfát, és az égre néztem. Én így búcsúzom el.
 
Most már, el kell engednem-gondoltam, miközben a kapu felé mentem. 

 Rájöttem, hogy nem lesz olyan nehéz, ha arra gondolok, hogy majd találkozunk még.
 
De végül is, kihoztuk a helyzetből a lehető legjobbat. Az a három idióta eltűnt a föld színéről, Stephanie börtönbe került, és Nathan egy hét alatt, ki tudta pihenni magát. James kikerült a vizsgálati fogságból. Bár nem tudtam neki szállást vagy munkát adni, pár ruhát és pokrócot adtam neki, hátha azzal is tudok neki segíteni.
 
Az órámra pillantottam, megdörzsöltem az arcom, és sietősre változtattam a lépteim.
 
Pár perc múlva már oda is értem a tetoválószalon elé.
 
-Sziasztok. Bocsi a késésért-üdvözöltem Ameliát és Nathant. Azt találtuk ki, hogy mind a hárman készítünk egy, közös tetoválást az összetartásunk szimbolizálására. Egy kék madár mellett döntöttünk, ami a jobb csuklónkra kerül majd fel, minvel mindannyian jobb kezesek vagyunk, és így egy pillanatra sem felejtjük el, hogy honnan jöttünk és kik az igaz barátaink, akikre bárhol, bármilyen helyzetben számíthatunk.
 
A rend úgy ahogy helyre állt, és én boldog voltam, hogy, bár kevés, de akad még jó, és igaz ember a Földön.


VÉGE

14. fejezet

- A tőröket magukkal vitték-ült be Nathan.-Egy fejszét vágtak a kerékbe. Hívok erősítést-vette elő a telefonját. Oldalra néztem. Saul mellettem ült, és Stephanie autójqát figyelte. Arcát eltorzította a mértéktelen düh. Tudtam, miért dühös. Sosem szerette, ha valaki eltitkolja az egyik rossz tettét, de azt, ha valaki elmenekül a következmények elől, mérthetelenül gyűlölte.
 
-A mocskos kurva-sziszegte halkan. Talán még sosem láttam ennyire dühösnek. Mondjuk, nem is csoda... Én már rég megöltem volna azt a négy férget. Hogy hordhat ilyeneket a Föld a hátán? És miért vannak ilyen emberek a világon? Elveszik az olyan emberek elől a lehetőséget, akik tényleg megérdemlik az életet, de már nem élhetnek...
 
Az autóra néztem. Hallottam, hogy Nathan közli, két perc múlva megérkezik az erősítés.
 
Saul ökölbe szorította a kezét, épp, mikor Stephanie-ék a hídra értek.
 
Egy másodperc alatt megtörtént.
 
A híd leszakadt, amint Stephanie autója középre ért. A jármű beleesett a sekély, sziklás, áz annál gyorsabb sodrású folyóba, a híd darabjai pedig, az autóra estek. Aztán az alumínium papír módjára, gömb alakúra átformálódott kocsit a víz tovasodorta.

13. fejezet

Alig értem ki az ablakon, mikor az autó Stephanie kocsijával szemben, megállt. Mikor megláttam, hogy Nathan száll ki belőle,egyből az autó felé rohantam. Amelia is ott volt. Mikor odaértem, azonnal hadarni kezdtem.
 
-Bent vannak, mind a négyen, ott vannak a tőrök, véresek, adam meg akart e...-Inkább áutgrottam ezt a részt-, meg tudtam szökni, de szerintem mindjárt észre veszik, hogy nem vagyok ott...
 
Nathan bólogatott, Mia átült a vezető ülésbe, és beindította a motort, majd intett, hogy üljek be, mire engedelmeskedtem. Amint becsaptam magam mögött az ajtót, Mia hátra fordult, és amennyire csak tudott, megölelt.
 
Nathan elővette és kibiztosította szolgálati fegyverét, majd befelé indult.
 
Bentről kiáltások, fémek összecsapódásának hangja, és ajtócsapkodás hallatszott.
 
-Jól vagy?-Kérdezte Mia
 
-Meg vagyok-bólintottam. A jól túl nagy hazugság lett volna. A házat figyeltem.-Hogy jöttetek rá, hogy itt vagyok?
 
-Furcsán fog hangzani, de... - Mia csak sóhajtott, és fél másodperc alatt letudta a választ, úgy hadart.-Láttam saul szellemét, és arra kért minket, hogy jöjjünk ide, és védjünk meg.
 
Négy alak rohant ki a házból. A távoli utcai lámpa enyhe fényében megpillantottam Stephanie festett szőke haját. Bepattantak Stephanie kocsijába. Nathan rájuk lőtt, de elvétette, és a golyó az aszfaltba fúródott. Mia felpörgette a motort. Stephanie kocsija nekilódult, mielőtt Nathan bármit is tehetett volna.

 A jobb kerékbe valami belecsapódott, a kerék elkezdett leereszteni. 

A négyes a híd felé vette az irányt. Rájöttem, hogy meg akarnak lépni - a híd a folyó felett vezetett át, és onnan már csak pár mérföld a szomszéd város. Onnan pedig már, nincsenek határok. Ha valakinek egyszer sikerült megfutamodnia, akkor másodszorra és ezredszerre is meg fogja tenni...

12. fejezet

-Miért öltétek meg Sault?-Puhatolóztam tovább. A kötél csak nem akart lazulni, már a csuklómba vájt.
-Dean féltette a tekintélyét, mert egy új, vagány gyerekre mindenki jobban figyel, mint egy tősgyökeres srácra. És, a főbb ok Stephanie volt. Dean rohadtul dühös volt, amikor kiderült, hogy Stephanie terhes. És volt még egy kis baki, amit Dean nem nézett jó szemmel: Stephanie beleszeretett abba a Saulba...-Csendesedett el. Elfelejtett beszélni, annyira kereste a kését.
Na persze, beleszeretett. Az a nő nem képes a szeretetre, csak simán nem akarja beismerni, hogy túl gyenge a becsülethez, és ahhoz, hogy őszinte legyen az emberekkel.
-A francba, elhagytam-bökte ki. Az ajtó felé néztem. Mikor jön be Stephanie? Addig meg sikerül lógnom? Nyitva az ablak?
Az ajtó előtt, sault láttam meg. Ott toporgott, azt sem tudta, mi legyen, mit tegyen. Arcán dühöt és félelmet láttam.
-Siess-súgtam neki, mire Saul bólintott, és eltűnt, bár tudtam, hogy segíteni fog, most, hogy már nem volt ott, még jobban féltem.
-Sietek-mondta Adam, és most kézzel próbálta meg kioldozni a csomót. Hirtelen felállt, és az asztal, a tőrök felé indult! A kezében az egyik, kevésbé díszes tőrt fogta. A hideg kirázott, mikor rájöttem, hogy azzal akarta elvágni a kötelet. Pillanatokon belül, kiszabadított. Szerencsére nem ért a penge a kezemhez. Azt nem éltem volna túl, ebben biztos voltam. Bár ne jöttem volna ide! Hogy lehetett ennyi eszem? És miért nem tudtam magam eloldozni?
Adam elém jött, és át akart ölelni, de egy gyors rúgással, ami Adam érzékeny részeire irányult, ártalmatlanná tettem, és az ablakhoz rohantam.
Reszkető kezemmel, alig tudtam kinyitni, de második nekifutásra már sikerült. A szívem a torkomban dobogott.
Visszanéztem az ajtóra. Nem jött be senki. Adam a földön feküdt. Az utcáról egy közeledő autó hangja hallatszott. Ki lehet az? Barát vagy ellenség?

11. fejezet

-A dátumot tudod... Már jó ideje elterveztük-bökött a csatlósai felé-, hogy hogyan végzünk vele. Már akkor elterveztük, mikor először összeverekedtek az iskolában, nekem pedig csak annyi volt a dolgom, hogy elcsábítsam, és kiderítsem, hogy mikor mit csinál. Az infókat pedig, továbbítottam Deannek. A tervbe viszont hiba csúszott. Bár Saul rossz társ volt, szeretőnek mégis tökéletes volt. Egyszer teherbe estem, és az abortusz után már utáltam Sault. Kiadtam azokat az infókat, amiket addig nem adtam volna ki. Deannek a hatalom és a dicsőség, nekem pedig a bosszú kellett. Meg akartam bosszulni Saul elővigyázatlanságát. Dean már hónapokkal előtte kitalálta, hogy ölik meg, én pedig áthívtam Sault, sürgős megbeszélni valóra hivatkozva. Át is jött, és Deanék elintézték. Alibit biztosítottunk egymásnak, a tőröket pedig nem dobtuk el, nehogy baj legyen belőle. Inkább felváltva őrizzük. Na, most hogy már mindent megtudtál, megnyugodhat piciny lelked. Nem fogsz úgy meghalni, hogy nem tudsz mindent a bátyód haláláról. Végül is ez volt a cél, nem?! Most a tőrök szépen eltűnnek Dean otthoni széfében, jövő héten pedig Nicknél lesznek, nehogy véletlenül megtalálják. Te pedig, most már túl sokat tudsz-bújt Dean-hez, és az ajtó felé indultak.-Adam, a tiéd, de gyorsan végezz vele, mert lehet, hogy hamarosan keresni fogják. Ja, és nem volt jó ötlet beavatni azt a zsarut, a tetováló férjét. Amikor bementem múltkor befejeztetni a tetkómat, az az ember rám nézett, és tudtam, hogy tudta, hogy hozzám járkálsz. De most már mindegy. A pokolban találkozunk-nevetett fel, és Dean oldalán kiment a nappaliba. Nick követte őket.
Nem hittem a fülemnek. Ez egy mocskos kurva, és gyilkos...
Egy kéz beleragadt a hajamba, és hátrafeszítette a fejemet. Adam az ajkait a számra nyomta. A fogaimat is, és a szemhéjamat is összeszorítottam, hogy megóvjam magam Adam csúnya arcának látványától, és, hogy leküzdjem a rám törő hányingert. Akkor hát ezért nézett folyton és ezért kezdett el tapogatni, ha meglátott az utcán...
Adam kezét a csípőmre tette, és lassan az övem alá csúsztatta. Sikításom nyögéssé torzult, de nem tudtam védekezni. Csak a kétségbeesés maradt...
Akárhogy próbáltam szabadulni, nem sikerült. Adam lassan egyre erőszakosabb lett, és úgy tűnt, biztatásnak veszi, és úgy tűnt, biztatásnak veszi, hogy próbálok kiszabadulni, mert még erősebben szorította az arcomat, és még erősebben csókolt. A keze a pólóm alá került. Egy másodpercig elengedett, és azt hittem, végre vége, Stephanie jön, és gyorsan megöl. Még talán az is jobb lenne. Sőt, biztosan jobb lenne.
De nem volt ilyen jó szerencsém. Adam megkerülte a széket, hogy velem szembe kerüljön.
Nem fogja mostanában abbahagyni, jutott eszembe, és kétségbeesetten kutattam a fejemben valami megoldás után.
-Adam - mondtam a félelemtől cérnavékony és remegő hangon-, nem oldoznád el a kezemet? Akkor sokkal jobb lenne-néztem rá nagy, kérlelő, és kissé csábos szemekkel. Ha eloldoz, pár másodperc alatt meg tudok szökni, ha gyorsan kiugrom az ablakon...
-Hm-megállt, csípőre tette a kezét, és megpróbált gondolkodni.-Igazad van-ismerte be végül.mögém lépett, és megpróbálta kioldozni a jól összecsomózott köteleket.
-Mit akarsz tőlem?-Kérdeztem részben kíváncsiságból, és részben pedig azért, mert nem nagyon fért a fejembe, mit szeretne és miért.
Bár, én már semmit sem értek. Annyi biztos, hogy az összes ember egy nagy szemétláda, aki tönkre akarja tenni a másikat...
-Szerinted?-Puszilta meg a vállamat. Legszívesebben elküldtem volna a francba, de mégsem tettem. Már sínen van a tervem...

10. fejezet

Csak pár percbe telt, hogy Stephanie házához érjek. Odabentről fények és elektro zene hangjai szűrődtek ki, igy nem bajlódtam a csengetéssel, hanem egyből bementem. Odabent a szokásos vaníliának nevezett émelyítően édes füstölő szaga, a dübörgő zene, és némi kiabálás fogadott.
A nappaliban, a fogas alatt, a földön találtam meg a kesztyűmet, amit gyorsan felvettem, majd a karomgyűrűket visszatettem az ujjaimra.
Már éppen indultam volna, amikor megláttam sault, aki a konyha felé nézett, majd szép lassan elindult a konyhába vezető ajtó felé. Szótlanul követtem a példáját, de Bátyám az ajtó előtt megállt, és fejével nemet intett.
Nem értettem, mit akar, de annyit tudtam, hogy nem véletlenül vagyok itt, valamiért itt kell lennem, hisz ebben az univerzumban még a lélegzetvételnek is jelentősége van.
Nem törődve Saul tiltó szavaival, és a rosszra való figyelmeztetésével, benyitottam a konyhába, de azonnal meg is dermedtem.
Stephanie, Adam, Nick és Dean körül állta a konyhaasztalt, amin három, fekete pengéjű ezüsttőr feküdt.
Stephanie döbbenten meredt rám, ahogy én is őrá. A Hármak ereje-ahogy nevezték magukat-, egy pillanat alatt elkapott, lenyomott az egyik székre, és megkötözött. Dean az ujjaimon lévő négy karomgyűrűt nem éppen kedves mozdulatokkal szedte le. Éreztem, hogy a kisujjam eltört, és a kis sebből vérem a padlóra csöpög.
A szememet le sem bírtam venni a tőrökről. Ezüst, ahogy Nathan mondta. A fiúk pedig elég magasak és erősek... A pengén lévő fekete anyag pedig biztosan rászáradt vér...
-Ezzel öltétek meg Sault!-Bukott ki belőlem. A három hímnemű gyilkos csak állt mellettem, mint a macskák a zsákmányuk mellett, amikor várják, hogy mikor múlik ki az áldozatuk. Stephanie előttem állt, és utálkozva nézett rám, úgy, ahogy én is őrá. A ribanc összefonta a karját maga előtt, de jobb is volt így, nem vagyok leszbikus, hogy a bőrfűzőből félig kilógó mellét és hasát bámuljam. A fűző mellé szerencsére még felvett egy cicanadrágot és egy legalább tíz centis magassarkút, de még mindig úgy nézett ki, mint egy olcsó kurva.
-Ahogy mondod-bólogatott, hátradobta festett szőke haját, és ördögien elvigyorodott.-Akarod hallani, hogyan történt? A mami és a papi biztosan nagyon keveset árul el az ő kis mimózalelkű lánykájának, nehogy az kinyírja magát...
-Fogd be a pofád!-Ordítottam túl.
De nem sokra mentem bele. Stephanie vigyora szélesedett, és belekezdett abba, amit sosem akartam hallani. Ami olyan nekem, mint a szívbe döfött tőr.

9. fejezet

Halkan lépkedtem, és a múltra gondoltam, mint mindig.
A tárgyalás már rég megvolt, Stephaniet és azt a három barmot, felmentették. Mintha nem ők lennének a hibásak mindenért. Helyette egy hajléktalant vettek őrizetbe, Jamest. Pedig James semmiről sem tehet. Csak annyit vétett, hogy rosszkor volt rossz helyen. És, mivel részeg volt, a társai pedig felszívódtak a rendőrautó láttán, senki sem volt, aki megvédhette volna...
Hét hónap telt el Saul halála óta. Ha tudnám, ma hányadika van, azt is meg tudnám mondani, hány napja ölték meg...
Néhány napja, mikor őrizetbe vették Jamest, beszéltem Nathannal, kikértem a véleményét a helyzetről. Ő sem hisz James bűnösségében. De nem volt mit tenni, egyedül neki nem volt alibije, ha nem viszik be, akkor a helyiek fellázadnának, és ki tudja, mi történik akkor. Az a baj, hogy ez a város nagyon kicsi, és mindenki túl kíváncsi mindenre Saul halálával kapcsolatban...
Minél előbb meg akartam tudni, mennyit tud a rendőrség, és, hogy mit feltételez Nathan, így megszaporáztam lépteim, és, hogy valamennyire védjem magam a hideg októberi levegőtől, becipzároztam a fekete bőr kabátomat-ami alatt csak egy fekete, Jack Daniel's póló volt-, és folytattam utamat a tetoválószalon felé.
Még be sem léptem az ajtón, mikor már érezni véltem a tinta és a vér illatát, amit már otthonosnak éreztem, mert az utóbbi hónapokban annyi időt töltöttem itt.
Mia hagyta, hadd üljek a sarokban, és nézzem, ahogy dolgozik, mert tudta, ha elküldene, nem haza mennék, hanem az utcán kóborolnék.
Azokon a napokon, mikor bent ültem a szalonban, Mia megmutatta, hogyan tesz a gépbe tintát vagy új tűt, megtanított a különféle tetoválási és rajzolási technikákra, és mindig végighallgatta a nyavalygásaimat, ami nekem végtelenül jól esett, mert legalább úgy éreztem, hogy van valaki, akit még érdekel a sorsom.
Az utóbbi pár hétben, ugyanis, Alice is, és Mary is, összejött valakivel, aminek persze örülök, de annak már nem, hogy engem szinte teljesen el is felejtettek, csak néhanapján keresnek, és az Alice-szel való találkozóinkra mindig eljött Alice barátja, Michael, aki azért elég jó fej, de ezeknek a találkozóknak folyton az lett a vége, hogy ők ketten tökéletesen elvoltak egymással, én meg azt sem tudtam, hirtelen merre nézzek, és végül mindig csak betompulok, és a múltra gondolok, amitől rövid időn belül még az életkedvem is elmegy. Mary pedig, az iskolában is csak a barátjára gondol, mondhatni, most már észre sem vesz, annyira elvan a saját kis álomvilágában.
Vagyis, ők jól vannak, csak én nem.
Az utóbbi időben rémálmok gyötörtek, és már hetek óta nem tudtam kialudni magam, mert ha csak lehunytam a szememet, máris a szeretteimet láttam magam előtt, holtan. A hallucinációim még jobban felerősödtek, már szinte minden percben láttam Sault. Bár van ellene gyógyszerem, nem szedem be, mert így legalább nem kell végérvényesen elveszítenem a bátyámat.
A pszichológust átverni pedig pofonegyszerű feladat. Csak mélyen a szemébe nézek, és se a kezem, se a lábam nem teszem keresztbe vagy kulcsolom össze, ha jó dologról beszélek kiegyenesedek, mint aki karót nyelt, ha rosszról, akkor pedig nem erőltetek lelkesedést a hangomba, ennyi az egész.
Sietősen nyomtam le a kilincset, és léptem be Amelia tetoválószalonjába.
 Mia szívélyes mosollyal, Nathan már-már elenyésző, intésre emlékeztető kézmozdulattal üdvözölt.
Mivel már későre járt, nem akartam sokáig zavarni, így egyből a lényegre tértem.
-Nathan, tudom, hogy törvénybe ütköző, de...-Kezdtem bele, de a rendőr már tudta, mit szeretnék kérdezni, annyira sokszor tettem fel neki ezt a kérdést.
-Azt akarod megtudni, hogy áll a nyomozás-jelentette ki. Bólintottam.- Azt kell, hogy mondjam, hogy most embert tudnék ölni, olyan dühös vagyok. Azt a szerencsétlen hajléktalant hozta be az a két fafejű ökör, mikor azt mondtam nekik, hogy kérdezzenek meg minden száznyolcvan és százkilencven közötti erős férfiembert. Ez a James pedig, bár száznyolcvanöt centi, nagyon el van gyengülve, és a labor szerint egy ezüst tőrrel, felülről érkezett a legmélyebb, a végzetes szúrás, ennek az embernek pedig még az is nagy öröm, ha van egy váltás ruhája és egy takarója, meg némi alkohol, ami felmelegíti és elűzi az éhségét, nemhogy még ilyen ezüstöket vegyen... Jamest még bent tarthatják pár napig, de hamarosan ki kell engedniük. Mindenki másnak, aki szóba jöhet, bombabiztos alibije van, ami nekünk jó is, meg rossz is.-Simított végig tar koponyáján.-Jó, mert nem köztünk van a gyilkos, és rossz, mert fogalmunk sincs arról, ki lehet az...-Nézte a falon lógó rajzokat elgondolkodva.
-Még mindig a Stephanie, Adam, Nick, Dean négyesre gyanakodsz?-Kérdeztem rá, Nathan pedig rábólintott. Ő is a kurva és csatlósai bűnösségében hitt, akárcsak én. Egy baj volt csak, a bizonyítékok hiánya.
-Elszólta magát Stephanie?-Kérdezett rá Mia. Egy pár hónapja, elhatároztam magam, hogy ahogy csak tudok, segítek Nathannak, mert teljesen kikészíti magát. Stephanie-val kedves voltam, minden délután elmentem hozzá, és végighallgattam a gyászról, a depresszióról, és a nehéz életéről szóló nyavalygását, pedig belül majd szétfeszített a késztetés, hogy a halálba kínozzam, de a magánakcióm nem járt sikerrel.
-Nem-ráztam meg csalódottan a fejem.
-Nem baj-hazudta Mia.
-De nem ám. Lehet, hogy gyanakodnak. Hayley, maradj távol Sterlingtől meg a barátaitól, mielőtt még valami bajod esik, mert azt sem a szüleid, sem mi nem szeretnénk-kérte Nathan.
-Anya a terveivel, apa a munkájával van elfoglalva, azt sem vennék észre, ha az előszoba közepén vágnám fel az ereim és véreznék el. És, ha gyanakodnak? Maximum engem is elintéznek, mint Sault, és akkor végre vége ennek az egész szarnak, amit ti életnek hívtok. Nem tudom, minek segítek, ha észre sem veszik az emberek, mennyit küzdök. Hét hónapja rémálmaim vannak,félek kimenni az utcára, rettegek az emberektől és a hülye kérdéseiktől. Mi értelme így élni tovább?-Emeltem fel a hangomat, amit azon nyomban meg is bántam.
Nathan csak tátogott, mint a partra vetett hal, Mia pedig a könnyeivel küszködött.
-Ne haragudj, Hay, örülünk, hogy segítesz, de neked is kell egy kis pihenő.
-Jó, tudom, ne haragudjatok, és felejtsétek el, amit az imént mondtam. Megyek. Minden jót, sziasztok-rohantam ki, mielőtt még bármit is szólhattak volna.
A kabátzsebembe nyúltam, ahol a most éppen hiányzó ujjatlan kesztyűmet szoktam tartani. Ma reggel, mikor elindultam otthonról, még a kezemen volt, így óvtam a jobb kézfejemen lévő friss tetoválást, ami Sault ábrázolta, a hidegtől. A mai napon csak Miánál, és Stephanie-nál jártam. A szalonban nem vettem le, de Stephanie-nál már igen.
Sarkon fordultam, és Stephanie háza felé vettem az irányt.